Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Gólyatábor 2024

2024-09-10 10:00:00

A gólyatábor augusztus 27-28án volt megtartva.

Reggel, még fél álomban, ásítozó, de mégis izgatott diáksereg állt a Boronkay előtt. Semmit sem sejtve arról, hogy milyen és mekkora megpróbáltatás vár rájuk ezen a két napon. A reggel egyből hangoskodással és nagy ricsajjal indult, összeszedték az osztályokat, és így elkezdődött az igazi kaland. Az első pár órában kiosztották a pólókat és a karszalagokat. Majd megkezdődött az ismerkedős játékok sora. Miután kicsit megismerkedtek a csapatok, elkezdődtek a versenyek. A DÖK-ösök köszöntötték a gólyákat, ezt követően a diákok felsorakoztak, és érdeklődve várták az első feladatot. Nagyon sok izgalmas játékban mérték össze szakértelmüket és szerencséjüket. Mindenki szívvel-lélekkel futott a vizes poharakkal, adták tovább diáktársaikat, és keresték a lóherét. De csak a játékok után volt igazi a feszültség, mert az első három csapat mehetett először ebédelni. A versenyek után egy hatalmas sárkányhajó túrán ismerhették meg a Dunát, ahol mindenki hősként evezett. A hajókázásban kimerült gólyák átöltözése után még nagyobb szórakozásban vehettek részt. Habár a tábortüzet elmosta az eső, senki nem unatkozott egy pillanatig sem. Egy hatalmas közös zenéléssel és énekléssel dobták fel a hangulatot. Ezt követően a gólyák a diszkóban tombolhatták ki magukat, vagy akár a félelmetes, de annál szórakoztatóbb szabadulószobát is kipróbálhatták. De aki csak kicsit pihenni akart, annak hatalmas mozivásznon vicces filmeket vetítettek.

Másnap reggeli ébresztést stílusosan és ütősen oldották meg a DÖK-ösök. Előfordulhat, hogy a szomszédok is hallhatták az ébresztő muzsikát. De ez még semmi nem volt ahhoz képest, ami a gólyákra várt ébredés után. Embert próbáló, mégis szórakoztató,  testnevelési órára hasonlító program követte az izgalmas ébresztést. Itt minden gólya kitett magáért, és megmutathatta, hogy milyen fából faragták. Búcsúzás előtt még az osztályoknak egyedi táncprodukciókat kellett alkotniuk. Itt nagyon szép és összetett koreográfiákat voltak képesek megalkotni a gólyák és előadni. Sajnos ezzel elérkezett a szomorú búcsú ideje. Azt bizton állíthatjuk, hogy mindenki új élményekkel ment haza, és egy nagyot aludt délután.

Fűzi Bálint, 9D

                       

   



Fotósósok galériái: