Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Hatodikak lettünk az Audi Kreaktivity versenyén

2011-10-12 03:00:00

Iskolánk öt lelkes és alkotószellemű növendéke 6. helyezést ért el a szeptember 19-én megrendezett, az Audi győri gyára által kiírt Kreaktivity autókonstruktőri és -dizájn versenyén. Az ifjú tervezőknek egy olyan kisautót kellett tervezniük, és legyártaniuk, amely képes volt a leggyorsabban önerőből megtenni a kiírt 15 méteres távolságot

A feladat kiírásában egészen pontosan az szerepelt, hogy a pályázók tervezzenek egy olyan járművet, ami a szigorú feltételek teljesítése ellenére mégis a leggyorsabban képes „száguldani”. Tehát adott volt egy 15 méter hosszú, egy méter széles, egyenes pálya annak a kisautónak, amelynek a hajtása nem lehetett belső égésű motor, elektromos meghajtása esetén az energiaforrása egy szabványos 9V-os elem lehetett csupán, a mérete nem lehetett nagyobb 500x500x500 mm-nél, a tömege sem lehetett több 1,5 kilogrammnál, és követelmény volt még az is, hogy küllemében hasonlítson az Audi egyik modelljére, s ezentúl még automatikusan induljon el és a cél után 3 méterrel legyen képes önállóan meg is állni. Szóval csak ennyi!

A majdani ötfős konstruktőri csapat tagjai (Bodor Bálint 11. b, Nagy Richárd Alex 11. b, Rompos Ádám 11. b, Kalmár Balázs 11. f, Polgár Balázs 11. b, mindannyian gépész és elektrotechnikus osztályba járnak) még a tavalyi tanév májusában dr. Ullrich István tanár úrtól hallottak először erről a versenyről. A felvetés azonnal felkeltette az érdeklődésüket, és Kovács Kálmán tanár úrral aztán egy órán át elemezgették is a megoldási lehetőségeket.
Az ötletbörze során a tanár úr adta azt az alapgondolatot, hogy mi lenne, ha egy orsóra tekernének fel egy gumiszalagot, és ahogy az letekeredne, az hajtaná meg a kisautót.
 
 
Elsőként Bodor Bálint képzeletét ragadta el leginkább az ötlet, s a családi műhelyükben azonnal el is kezdett kísérletezgetni. Eleinte csak egyedül, aminek eredményeképpen hamarosan, egy hét munkájával megszületett az 1.0-ás változatú prototípus. A végső változat elkészítéséhez azonban már mindegyikük tudására, alkotó fantáziájára és munkájára szükség volt, úgyhogy végülis teljesen önerőből, minden további tanári segítség nélkül alkották meg a képen látható formás, a kiírásnak megfelelő és egyúttal működőképes járgányt. Iskolakezdéskor kezdték el építgetni a végleges modellt, amely gyakorlatilag csak az utolsó pillanatig, a verseny előestéjéig készült.
A pályázat benyújtásával együtt egy német és magyar nyelvű elvi vázlatot, egyféle tervdokumentációt is be kellet adniuk. (Ennek anyagát itt tudják megtekinteni.)
 
A versenyre végülis összesen negyvenegyen neveztek az országból, amelyből csak a legjobb 17 ötletet benyújtó csapatot hívták be. A küzdelem Győrben volt, az Audi gyárában, ahol a járműveknek párban kellett a startvonalhoz állniuk, a versenyzőknek így kellett kieséses alapon megküzdeniük egymással. A sporttársak sok ötletes konstrukcióval indultak neki a küzdelemnek, volt légpárnás jármű, elektromotoros, sűrített levegővel működő és többféle gumis hajtású is. A szigorú zsűritagok a 15 méteres pálya mellett foglaltak helyet, majd sorban, páronként szólították ki a versenyzőket
A verseny felért egy valódi gyorsulási verseny minden izgalmával. A fiúk az első fordulóban győztek, s így kerültek be a legjobb nyolc közé, s a 6. legjobb időt érték el, azonban a 2. sorsolás után az egyik legerősebb ellenfelet kapták, aki mellett sajnálatosan alulmaradtak, így már nem tudtak bejutni a legjobb négy közé. Eredményüket az elért pályaidő alapján állapították meg, s így érték el a tulajdonképpen rendkívül előkelő 6. helyezést.
 
 
A versenyzők úgy értékelik, hogy volt még bőven „tartalék” a konstrukcióban és nagy fantáziát látnak a további közös együttműködésben, úgyhogy nincs mese, jövőre újult erővel szeretnének megint elindulni ezen a versenyen.
Csak gratulálni tudunk a lelkes fiataloknak, és kívánunk nekik további hasonló szép sikereket!
- hi -